Kedves Látogató! A https://ekvi.hu weboldal az optimális működéséhez, úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ! Adatvédelmi szabályzatunkat megtekintheti a itt: https://ekvi.hu/gdpr oldalon.

Átadták Egerben a Pozsonyi utcai óvodát

Nyomtatás
2020. szeptember 02 - Bajzát Rafael

Mirkóczki Ádám polgármester köszöntőjében elmondta, a megyeszékhely egy nagyszerű intézménnyel gyarapodott, mellyel a reményt és a jövőt építjük, hiszen a fejlesztés a fiatal generáció nevelését szolgálja. Pós Judit, az Egri Kertvárosi Óvoda vezetője arról szólt, hogy az építkezés, és az óvoda létrehozásának gondolata néhány évvel ezelőtt fogant meg, s a most elkészült intézmény önmagáért beszél.Az első napok tapasztalatai, illetve az óvodások beköltözése után elmondható, hogy minden és mindenki jól vizsgázott – fogalmazott.

A köszöntők után a kicsik műsora, majd Koós Ede atya áldása következett, végül szalagátvágással hivatalosan is megnyitotta kapuit Eger legújabb óvodája. A megvalósult fejlesztéssel egy száz gyermek befogadására alkalmas intézmény jött létre négy csoportszobával, irodákkal, szociális helyiségekkel, fejlesztő szobával, logopédiai fejlesztővel, tornaszobával valamint játszóudvarral. Mindez 512 millió forintból valósult meg.
Az eseményen részt vett Bodnár Gábor az Ekvi igazgatója is.

FOTÓK: Berán Dániel

 

Joomla Business Templates by template joomla